KoRn – Paradigm Shift “A fej visszakerült a helyére!”

2000-es éveket írunk. Gimis vagyok. Két számmal nagyobb farmert hordok a kelleténél, lánc és ezek a gagyi lógós kulcstartók fityegnek az oldalamon. Szörnyen nézek ki: a Sytem of a Down Toxicity pólóban, a rikítóan piros Eckö kapucnis pulcsimmal, amihez talán csak az ugyan ilyen piros old school Adidas cipőm megy. Limp Bizkit, System of a Down, Linkin Park, Crazy Town, Deftones, Guano Apes meg ilyenek pörögnek a Discmanben, Lóczi Tomival vagyunk kapusok csütörtökön és nagyon örülünk, hogy lemaradunk a matek óráról, mert ma tuti, hogy algebra van.

 2-3 szünet után megkérdezi tőlem:

„- te figyi! Te hallgatsz KoRnt?”

„- Mivan!?”

„-Hát, Freak on a leash, Got the Life? Ez megy a Tvben.” (Igen akkoriban még adtak zenét a ZENE TVkben, és onnan ismertük meg a későbbi kedvenc zenekarainkat. Hihetelen mi? J)

„-Nem vágom. Az olyan, mint a Limp Bizkit?”

„-Hülye! Ők fedezték fel a Limp Bizkit-et!!! Neked tuti bejönne. Nesze! Itt egy CD!”

Aztán átnyújtott egy TDK CD-t amire filccel rá volt írva, hogy Válogatás - a kedvencei voltak összeválogatva - nagyon meghatározó élmény volt. A mai napig a legegyedibb hangzású metál bandának tartom őket, és ha letolnák a képüket Mo-ra az új lemezükkel én ott lennék az tuti.

Ugyanis a Paradigm Shift egy igazi visszatérés a Numetál isteneitől. Hogy miért? Azért, kedves sötétlelkű metálzene rajongó barátom, mert az előző The Path of Totality lemeztől még most is kiráz a vizesveríték. Igen, én azok közé az elégedetlenkedő fújoló KoRn rajongók közé tartoztam, akik NEM bírták végighallgatni a többek között Skrillex (többet nem írom le ide a nevét) által producált (?) albumot. Bár hallottam ellenérveket is. Például van egy jó barátom Vlad, akivel szeretek zenéről vitatkozni, mert az a fajta, aki véleményt formál és nem a saját igazát próbálja rád tukmálni. Szóval ő egyenesen azzal érvelt, hogy igazából, ha a régi KoRn számokat meghallgatjuk érezni lehet, hogy végig ez a Dubstep-es irány volt az eredeti elképzelés. Nos, én ezzel nem értek egyet, sőt most is egy borzalmas útvesztésnek tartom az utóbbi pár lemezüket.

De ezt az albumot egy kényelmes kompromisszumnak érzem. Mondjuk én úgy tudom, hogy a bandába visszatérő Brian „HEAD” Welch csak a lemez kiadása előtt 6 hónappal lett újra teljes körű tagja a KoRnnak így jelenléte számomra nem annyira erős, mint ahogy arra először számítottam. Az albumon a számok között itt-ott olyan érzése támad a headbangelő numetalosnak, mintha egy egyvelege lenne az előző évek mérsékeltebb borzadájának, és néhány a HEAD kiválása előtti lemezekről lemaradt daloknak.

Amikor belekezdtem a lemezbe nagy lendülettel a Pray for Me tökéletesen lenyugtatott. Mondtam is magamba: „jól van, fasza lesz ez!”. A Love & Meth pedig egy igazi KoRn nóta, a 10 évvel ezelőtti időket idézi, simán ráférne az Untouchables –re. Mondjuk számomra ez a lemez beszarás mennyire jól szól. Úgy lüktet a basszus, hogy a gatyámat letépi, pedig fülhallgató van rajtam. A basszusgitár és duplázó kombó röfög, mint egy vemhes varacskosdisznó! A KoRnra annyira jellemző ritmus szekció tehát rendben van, püfölik azt a basszusgitárt, mint egy epilepsziás hülyegyerek.

Az egyik bravúrosan jó dal a Paranoid and Aroused, és az elsőként nyilvánosságra hozott, nekem személy szerint kapásból elrettentő Never Never is elkezdett működni pár hallgatás után. Igaz az előző lemezt idézi, mégsincs annyira agyon elektronizálva. Erős darab még a Punishment Time, aminek elég szokatlan a refrénje, de bejövős! Alapvetően rendben van a Victimized is.A gitár riffek nagyon zsírak, az album tele van régi lemezeket idéző kikacsintásokkal, ám lenne itt valami, ami miatt nem fogok a számokkal külön külön foglalkozni. Ugyanis sokszor az album sekélyes és erőtlen. Johnatan Davies dalszövegei néhol olyan bugyuták, hogy sírhatnékom van. Komolyan mondom, ilyen Children of Distance mélységekbe alacsonyodik, a  szinte állandó jelleggel jelenlévő többnyire visszafogott (és egyben középszerű) elektronikai betétekről nem is beszélve. Az albumon levő 11 számból durván 4 kiemelkedő van, meg vagy 3 igazán jó, de a többi „csak” közepes.

Összességében, az egész album – a nyomokban felfedezhető alibizgetések ellenére – nagyon is szerethető. KoRn rajongóknak kötelező a cucc! Sokkal jobb, mint az előzőek voltak, számomra KoRnosabb. Egyfajta fellélegzés egy hozzám hasonló rajongónak, de én majd inkább a következő lemezre készítem magamat, szerintem ugyanis az lesz a nagy visszatérés, amire várok. Egy jó indulatú és optimista 7/10-et adok is rá, de ettől még rongyosra fogom hallgatni, sőt lehet többszöri hallgatás után még a véleményem is meg fog változni, de most ez van.